Egy kedves barátnőmtől peyote mintákkal teli gyöngyös könyvet kaptam ajándékba. :) Ez az első, amit megfűztem belőle, de remélem hamarosan lesz még több is.
Már rég terveztem magamnak egy ilyen ezüstös csillogású karkötőt. Készítettem egy medált is hozzá, amit egyelőre még csak sodronyra tettem, de lehet, hogy később kap valami szebb láncot.
Régi álmom volt ennek a karkötőnek az elkészítése, de végül nem vagyok teljesen elégedett vele. A színe nagyon tetszik, de a díszítést valószínűleg kevés gyöngyből fűztem rá, mert nagyon összehúzta a peyote alapot, és lebontani már nem volt kedvem. Majd ha lesz második, az talán jobban sikerül...
Egy ugyanilyen karkötőt már nem is olyan régen készítettem. Ez most Anyukámé, és csak annyi a különbség, hogy más fajta kapoccsal záródik, és picivel hosszabb, mint a korábbi. De most is nagyon szerettem fűzni. :)
Már hónapokkel ezelőtt elképzeltem egy kékes-zöldes hullámos peyote karkötőt. Próbálkoztam saját minta készítésével, de sehogy sem sikerült szép hullámokat összehozni. Végül Vinjuleve oldalán rátaláltam...
Kiskorom óta mindig kreatívkodtam valamit. Általános iskolában hímeztem, később gobelineket készítettem. Ezután ismerkedtem meg a decoupage technikával és az üvegfestéssel. 2007-ben kezdtem el gyöngyfűzéssel foglalkozni, aztán tartottam néhány év szünetet, majd 2010 januárjában újult erővel vetettem bele magam ismét a gyöngyözés rejtelmeibe. Azóta minden szabadidőmet ennek a hobbinak szentelem...
raczmelinda@webmail.hu